Az ember anatómiájának atlasza

Az ember anatómiájának atlasza

Alpár Alán – Patonay Lajos – Ruttkay Tamás: Az ember anatómiájának atlasza

2024. május 29.

Hosszú idő telt el, mióta magyar műhelyünk anatómiai atlaszban foglalta össze tudását, nézetét az emberi test felépítéséről, ábrázolási lehetőségeiről. A képi ábrázolás fejlődésének robbanásszerű lehetőségeit kihasználva, de valljuk: a test felépítésének ismeretét kizárólag annak boncolásával, preparátumok vizsgálatával, a szerkezet és funkció megértésével, a részletgazdaság igényével tudjuk elsajátítani és tanítani.

Kis-Szentágothai „Az ember anatómiájának atlasza” a II. világháború kevés áldozatos következményei közé tartozik, írja ezt Szentágothai János visszaemlékezésében.

Az atlasz első magyar nyelvű kiadása 1. kötet 1946, 2. kötet 1948, 3. kötet 1951-ben jelent meg.

2012-ben jelent meg az atlasz 85. kiadása, amely Réthelyi Miklós professzor úr közreműködésével készült.

Az atlasz 16 nyelven jelent meg.

A hallgatók olvasási és tanulási szokásai változnak. Az új információk és ingerek multimédiában való jelenléte és elérhetősége magyarázza, miért gyorsult fel olyannyira a folyamat napjainkban.

Mindezek mellett az orvostanhallgatók oktatási módszertanának követnie kell egy meghatározott generáció elvárásait. Anatómiai szimulációk, alkalmazások, a virtuális valóság tömege érhető el a világhálón. Amikor atlaszunkat összeállítottuk, a kézzelfogható valóság megmutatása, a legmagasabb szintű preparatív munka volt vezérfonalunk.

Az orvosképzés értéke a részletek igényes feltárásában és megmutatásában rejlik, ahol a hallgatónak a tanulási folyamat során rendszereznie kell azokat.

Abban a reményben dolgozunk és ajánljuk az atlaszt, hogy még él a 85 kiadás, mivel a világon egyedülálló, így a jogok értékesítésével sokak számára válhat itthon és külföldön az anatómai oktatás alapművévé.

Időről-időre szeretnénk tájékoztatni követőinket az emberi test csodáiról. Az alkotó közösség minden tagja Prof. Dr. Alpár Alán, Prof. Dr. Patonay Lajos, Dr. Ruttkay Tamás anatómusok és Pankovics Viktor boncmester.

Dr. Bodor Zoltán festőművész, Dóczi Imre varázslatos művészi tördelése és a hit, hogy maradandót alkotunk, ez teszi egyedivé ezt a csodálatos háromkötetes atlaszt. És most gyönyörködjenek az ábrákban. Folytatjuk.

 
 
 

Akciós kínálatunkból

Klinikai belgyógyászat
Klinikai belgyógyászat
19 800 Ft
16 830 Ft
-15%
A belgyógyászat alapjai 1-2. (7. átdolgozott kiadás)
-15%
Gasztroenterológia
Gasztroenterológia
22 000 Ft
18 700 Ft
-15%

Utoljára megtekintett termékek

Eddig egyetlen könyvet sem tekintett meg. Az utoljára megtekintett könyveket itt találja majd!

 
Webshop készítés