A modern orvosi etika alapjai Bevezetés a bioetikába

Új
 
Beleolvasok

E könyv első kiadása 1997-ben jelent meg. A későbbi kiadás és utánnyomások révén széles körben használták az oktatásban és a kutatásban a medicina, a jog, a filozófia, a teológia területén és még sok más területen is.

Jelen harmadik, átdolgozott és bővített kiadás nyomtatott, rövidített, tankönyvi változatát tartja kézben a potenciális olvasó. Ez a változat az egyetemi oktatás igényeit tartja szem előtt. A leglényegesebb információkra koncentrál, s tipográfiai megoldásokkal is igyekszik segíteni a  tanulást. E nyomtatott könyvnek van egy E-könyv változata is, mely jóval terjedelmesebb. Az E-könyv változat olyan   szakkönyv,  mely számos kiegészítő, a tudást mélyítő információt is tartalmaz a tankönyvhöz képest, s több olyan fejezetet is, mely a tankönyvbe nem kerülhetett bele. Az E-könyvben is elkülönül azonban a normál szedésű tankönyvi rész és kék háttérrel a mélyebb, részletesebb információkat tartalmazó  szakkönyvi anyag.

Az orvosi etikát – bioetikát tanuló diák így választhat, hogy az E-könyvből tanul-e, ahol könnyen megtalálhatja a kötelező tananyagot kiegészítő, illetve  azon túlmenő  információkat is, vagy a nyomtatott változatból, mely már csak a tananyagot tartalmazza. E nyomtatott változat  tartalomjegyzékében is látható azonban dőlt betűkkel és oldalszám nélkül, mi az, ami csak az E-könyvbe került bele, s normál szedéssel, oldalszámokkal a nyomtatot könyv tartalma.

A könyv szerzője orvos-bioetikus, pszichoterapeuta, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán a Magatartástudományi Intézet professzora. Felkért szakértőként maga is egyik kidolgozója volt az 1997-es egészségügyi törvénynek. A könyv korábbi kiadásai óta eltelt idő  tette szükségessége a könyv anyagának felújítását, átdolgozását  és kiegészítését . Az azóta felgyűlt  oktatási tapasztalat  pedig segített abban, hogy a könyv minél tanulhatóbb, a diákok számára könnyen használható legyen. 

 

A korábbi kiadások recenzióiból

 

„…ezen nagyszabású mű megjelenésével új fejezet kezdődött el a hazai orvosi etika és bioetika történetében….”

Miklós Péter, Magyar Bioetika Szemle

 

 „A könyv tartalmi gazdagsága, a témák elemzésének mélysége, s különösen a bioetika filozófiai-kritikai módszerének következetes alkalmazása kiemelkedővé teszi a munkát….”

Jenei Ilona, Lege Artis Medicinae

 

„…korszerű, színvonalas és átfogó kötet az orvosi etika alapjairól….Magyarországon alkotmánybíráktól parlamenti képviselőkön át joghallgatókig egyre többeket foglalkoztat a kérdés, hogyan érvényesíthetők az alkotmányos jogok az egészségügyi ellátás során. Számukra kötelező olvasmány A modern orvosi etika alapjai című kötet.”

Fundamentum

 

„…a könyv koherens, egységes építkezésű, jól tagolt, világos, eleven szöveg, egyszerre didaktikus és messze tekintő munka…”

Buda Béla, Szenvedélybetegségek

 
KategóriaEtika - Jog
Méret165 x 235 mm
Oldalszám460
Kötéskartonált
Kiadás éve2024. 09.25.
KiadásRövidített, tankönyvi változat
Besorolási kódA FIX
ISBN szám: 978 963 226 927 6
Listaár:  9 980 Ft 
Online ár:
8 982 Ft
 

Hasonló könyvek

A modern orvosi etika alapjai E-book Kovács JózsefE-BOOK 2269276
Listaár: 22 300 Ft
20 070 Ft
Az egészségügy átalakulása Hidvéginé dr. Adorján Lívia – Sáriné dr. Simkó ÁgnesElőkészületben (2024.)
előkészületben
Gyógyszertámogatás Dankó Dávid - Molnár Márk Péter978 963 226 432 5
Listaár: 9 850 Ft
8 865 Ft
A betegek önrendelkezési joga Hidvéginé Adorján L. - Sáriné Simkó Á. - Ohár A.978 963 226 788 3
Listaár: 5 200 Ft
4 680 Ft
 
Webshop készítés