A felnőttkori kötődés

„A tippekkel, kérdőívekkel és esettanulmányokkal teli könyv mélyen megalapozott és érdekes megközelítése a ’szerelem keresése a megfelelő helyeken’ és a meglévő kapcsolatok javításának, örökös próbatételeinek”. „Ez a könyv egyszerre lenyűgöző és szórakoztató. Melléklete minden olvasónak segít megérteni, hogy kihez vonzódik partnerként, miért, és mit tehet azért, hogy elérje a beteljesülést a szerelemben. Minden pillanatát élveztem.” „Úttörő könyv, amely újraértelmezi, mit jelent párkapcsolatban élni.”

A huszonöt év kutatásán alapuló, szemléletes és tanulságos példákkal átszőtt, érdekes és jól megtervezett gyakorlatokkal gazdagított könyv olyan mély betekintést és felbecsülhetetlen értékű készségeket nyújt, amelyek minden olvasó számára hasznosak lesznek.

Ebben a könyvben a felnőttek romantikus kötődésével kapcsolatos többéves kutatást teszik letisztult gyakorlati útmutatóvá az olvasók számára, akik szeretnének jó kapcsolatot találni vagy a meglévő kapcsolatukat javítani. A kötődéselmélet egy hatalmas és összetett kutatási terület, amely a gyermeki fejlődésre és a szülői nevelésre éppúgy vonatkozik, mint a párkapcsolatokra. Ebben a könyvben a romantikus kötődésre és a párkapcsolatokra szorítkozunk.

E könyv megírásakor azt tűztük ki célul, hogy a bonyolult tudományos gondolatokat a mindennapi életben használható gyakorlati segédanyaggá alakítsuk át.

 
Méret
Oldalszám
Kötés
Kiadás éve2025.
Kiadás
Besorolási kód
ISBN szám: -
Listaár:  0 Ft 
Online ár:
Ingyenes
 

Értesítőt kérek a megjelenésről

 
Értesítő beállítása
 

Hasonló könyvek

Az alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók tankönyve Perczel-Forintos Dóra (szerkesztő), Zinner-Gérecz Ágnes, Antal-Uram Dóra (társszerkesztők)978 963 226 886 6
Listaár: 9 980 Ft
8 982 Ft
Új
Kiégés testközelből Töreki Annamária 978 963 226 931 3
Listaár: 4 200 Ft
3 780 Ft
A depresszió béklyójában L. Murányi László978 963 226 669 5
Listaár: 4 600 Ft
4 140 Ft
Művészek és pszichopatológia Németh Attila978 963 226 570 4
Listaár: 8 200 Ft
7 380 Ft
 
Webshop készítés