Könyvbemutató a MGYAITT kongresszuson

Könyvbemutató a MGYAITT kongresszuson

A Magyar Gyermekaneszteziológia és Intenzív Terápiás Társaság 2015. április 24-25-én tartott kongresszusán mutatták be A gyermekaneszteziológia elmélete és gyakorlata című kötetet, amelyet Ujhelyi Enikő és Kövesi Tamás szerkesztettek.

2015. április 27.

A barátságos, zöld borítójú 1220 oldalas zsebkönyv 406 ábrával (153 fotó), 246 lényeget kiemelő színes szövegboxszal, 222 táblázattal az elméleti alapok mellett a gyakorlati információkat is közérthetően tartalmazza – így tényleges segítséget jelent a mindennapi munkában. A könyv méretezése is ezt szolgálja, „az altatógépen is elfér”.
A könyv bemutatására szombaton délelőtt került sor, a kongresszusi résztvevők népes serege előtt. Farkasvölgyi Frigyesné vezérigazgatónő kezdte a könyv bemutatását, röviden hitet téve a Medicina Kiadó elkötelezettsége mellett, miszerint igényes, érdekes művekkel kívánja segíteni a hazai gyermekellátás fejlődését.
Dr. Ujhelyi Enikő a bemutatást a tavaly megjelentetett gyermekintenzív és a jelenleg bemutatott gyermekaneszteziológiai könyv címlapjának felvetítésével kezdte. A Medicina Kiadó 11 hónap alatt 2 átfogó kézikönyvet jelentetett meg ezen a szakterületen, pótolva egy közel évtizedes hiányt, ami – valljuk be nem kis teljesítmény. A sikert az olvasók és vásárlók visszaigazolták. A gyermekintenzív könyv hónapokig a 3. helyen állt a sikerlistán, és közel áll a teljes eladáshoz. A szerkesztő nemzetközi adatokkal, a könyvből „kölcsönzött” szép ábrákkal hívta fel a figyelmet arra, hogy a gyermekanesztézia művelése komoly felkészültséget igényel. Gyermekeknél tragikus kimenetel esetén a jogi megítélés is szigorúbb; magasabb arányban találták vétkesnek az aneszteziológusokat és magasabb kárterítést ítéltek meg a felnőtt esetekhez viszonyítva. Ezen nem kívánatos események elkerülésében a megfelelő tudás és gyakorlat segíthet. A könyv ehhez 9 részben csoportosított 84 fejezettel kíván hozzájárulni. A gyermekaneszteziológia elmélete és gyakorlata c. könyv részletes bemutatása a művet alkotó 9 rész ismertetésével folytatódott. Mindegyik részt néhány kiragadott fejezetből származó oldallal, képpel illusztrált a szerkesztő. A társzerkesztő, dr. Kövesi Tamás folytatta a kötet bemutatását. Szerzőként alkotott fejezeteiből kiragadott oldalakkal illusztrálta az igényes tördelést, a szemléletes képanyagot. Az alkotók gondoltak arra is, hogy néha nagyon gyorsan szükséges lehet egy-egy információ vagy adat. A gyors keresés elősegítése érdekében az első borító belső oldalán a legfontosabb ajánlások, guideline-ok helyét tüntették fel, míg a hátsó borító belső lapjára a legfontosabb gyógyszerdózisok kerültek.
A sikeres könyvbemutató a további tervek bemutatásával zárult. A Kiadó 2016 áprilisára tervezi Tulassay Tivadar szerkesztésében a Klinikai gyermekgyógyászat című mű megjelentetését, 2016 végére pedig egy forradalmian új, „Korszerű csecsemő- és gyermekápolás” című könyvet az immár rutinos Ujhelyi Enikő és közeli munkatársa, Szalai Annamária szerkesztésében.

 
 
 

Akciós kínálatunkból

A belgyógyászat alapjai 1-2. (7. átdolgozott kiadás)
-15%
Klinikai belgyógyászat
Klinikai belgyógyászat
19 800 Ft
16 830 Ft
-15%
Gasztroenterológia
Gasztroenterológia
22 000 Ft
18 700 Ft
-15%

Utoljára megtekintett termékek

Eddig egyetlen könyvet sem tekintett meg. Az utoljára megtekintett könyveket itt találja majd!

 
Webshop készítés