Népegészségügyi medicina

A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a betegségek megelőzése csak akkor lehet sikeres, ha az a közösségek szintjén szervezett és megvalósított óvintézkedések rendszerére épül.

A betegségmegelőzés tervezése és gyakorlata feltételezi a kórok(ok), a veszélyeztető és hajlamosító tényezők, a betegségek korai felismerésének ismeretét, s messze túlmutat a diagnosztikus és gyógyító tevékenységre összpontosító medicina területén. Ugyanakkor bizonyos medicinális ismeretek az össztársadalmi alapon szervezett, interszektoriális tevékenységként megjelenő népegészségügyi intézkedések és programok tervezéséhez, kivitelezéséhez és eredményességük értékeléséhez is nélkülözhetetlenek. Jelen tankönyv, mely az orvostudomány és a népegészségtan területén tevékenykedő szakemberek összefogásával született, az egészségtudományi képzési terület különbözõ szakain tanuló hallgatók számára nyújt szükséges és elégséges orvostudományi ismereteket a legjelentősebb (a legnagyobb betegség- és társadalmi-gazdasági terhet jelentő) népbetegségek epidemiológiai vonatkozásairól, okairól, kockázati tényezőiről, jellegzetes tünettanáról, kórismézésükről és gyógyításuk esélyeiről, s ezen ismeretekre építve a megelőzés lehetõségeiről. A szerkesztők és szerzők alapvető célja, hogy a tankönyv kellő ismereteket nyújtson a modern orvostudomány eredményeire súlyozottan építő betegségmegelőző tevékenység elméleti alapjainak megértéséhez és alkalmazásához. Az aggasztó magyar népegészségügyi helyzet ismeretében nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a betegségek gyógyításával egyenértékű szolgálat az, mely a betegségek megelőzését, az egészség védelmét és fejlesztését célozza - a tankönyv célja a hallgatók felkészítése erre a szolgálatra.

 
Méret165x235
Oldalszám716
Kötéskeménytábla
Kiadás éve2014.
Kiadáselső
Besorolási kódA FIX
ISBN szám: 978 963 226 508 7
Listaár:  6 850 Ft 
Online ár:
6 165 Ft
 

Hasonló könyvek

Új
Akció
Életmódorvostan Babai László – Majorosi Emese – Barna István (szerkesztők)978 963 226 871 2
Listaár: 8 600 Ft
7 740 Ft
Fogy a nemzet Farkas Józsa Márton978 963 226 811 8
Népegészségügyi genomika Ádány Róza - Sándor Judit - Angela Brand (szerkesztők)978 963 226 388 5
Listaár: 5 400 Ft
4 860 Ft
Egészségföldrajz Ember István - Pál Viktor - Tóth József (szerkesztők)978 963 226 394 6
Listaár: 6 400 Ft
5 760 Ft
 
Webshop készítés