Memorix Anatómia
Egyszerű, világos és érthető iránymutatás az átfogó anatómiatudás megszerzéséhez.
„Az anatomia (fem.) latinul nőnemű, ezért sajátos bája és erőteljes logikája van” – mondta sok évvel ezelőtt egy professzorunk. És noha az anatómia tudománya az emberi történelemmel egyidős, „hajlott kora” ellenére bája halhatatlan és logikája örökérvényű. Ennek köszönhetően az anatómia még mindig a medikusok egyik kedvenc tantárgya, olyannyira, hogy már egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt izgalommal készülnek rá. Az örömbe később üröm is vegyül, amint az első hetekben rájuk zúduló információtömeggel szembesülve látniuk kell, hogy milyen emberpróbáló a nagy tananyag és a nómenklatúra elsajátítása. Ennek ellenére a hallgatók nem adják fel, és szorgalmason belefognak a tanulásba, de sokszor tapasztalják, hogy a megszerzett tudást gyakran csak átmenetileg birtokolják. Mire az ízületeket megtanulták, már elfelejtették a csontokat. Majd a zsigertan belépése teljesen kitörli az előző félév során megtanult mozgásszerveket. Ez a hullámzó tudás aztán kétséget ébreszthet bennük, hogy képesek lesznek-e választott hivatásuk elérésére. A problémát legtöbbször azonban nem a megtanulandó információ tömege, hanem a sikeres tanulási és ismétlési stratégia hiánya jelenti. Kiváló anatómiakönyvek és atlaszok állnak a rendelkezésükre, de egy anatómiakönyv sincs, amelyik az átfogó tudás megszerzéséhez egyszerű, világos és érthető iránymutatásul szolgálna. A Memorix Anatómia pontosan ezt az űrt hivatott betölteni, ezért írtuk meg.
Radovan Hudák, David Kachlík, Ondřej Volný