Gyakorlati és tudományos orvoslás Gyógyításról, kutatásról sebészszemmel

Széchenyi szerint az ember szellemi képességei három fő tulajdonságra oszthatók: képzelőerő, emlékezőtehetség, ítélőképesség. Munkám megírásához képzelőerőre nemigen volt szükség. Emlékezőtehetségemben nagy segítségemre voltak az évek során felhalmozott jegyzeteim. Ami az ítélőképességet illeti, ezt tudatosan fejleszteni lehet. Az átélt tapasztalatokban semmi sem korlátozott, az ítéletemben pedig csak az, ha tévedtem, ami megeshet.

Hivatásunkhoz hozzátartozik mind a gyakorlati, mind a tudományos oldal. Nem művelhetjük szakmánkat a tudomány mellőzésével, egész életünkön át követni kell az újdonságokat. De a kutató, tudományos érdeklődésű orvos sem érvényesülhet, ha nem tájékozódik a medicina gyakorlati lépéseiről. A gyógyítás mindkét vonulata feltételezi egymást.

Miről szól a könyv? Félig (orvos)tudományról, félig kultúr- és tudománytörténetről. Könyvem első részében az orvoslás gyakorlati vonatkozásairól írok, a második felében a tudomány és orvoslás kapcsolatáról, a harmadikban a felfedezések, tudományos kérdések ama összefüggéseiről, melyek számot tarthatnak bármely értelmiségi érdeklődésére. Az orvostörténeti vonatkozások, amelyek az orvosképzéshez tartoznának, szakműveltségünk részei. A mai nemzedék bizony nem ismeri elődei munkásságát, nincsen múltbéli kapaszkodójuk.

(Sebész)orvosi mivoltom meghatározza látásmódomat. Ez, valamint életutam nem a megszokott módon láttatja a dolgokat. Ahol sebészt írok, ott legtöbbször az orvos szó is behelyettesíthető, esetenként azonban akármelyik értelmiségire is vonatkozhatnak a megfogalmazott gondolatok.

Igyekeztem úgy írni, mintha egy társaságbeli beszélgetés során adnám tovább gondolataimat, történeteimet. Arra törekedtem, hogy mindezt szórakoztató módon, a lényegre csupaszítva közvetítsem. Célom, hogy világosságot gyújtsak, miközben úgy nyerjem el az olvasó tetszését, hogy ne untassam.