Sebészet 2. kiadás

Új
 

Az elmúlt két évtizedben ennek a tankönyvnek az első kiadása volt az egyetlen olyan magyar nyelvű sebészeti munka, amely döntően a graduális képzés céljait szolgálta.

Ennek sikere, amelynek folytán már évekkel ezelőtt elfogyott az összes példány, arra ösztönözte a szerkesztőket, hogy elkészítsék az újabb, részben módosított második kiadást. Az internet és a mesterséges intelligencia korában nem az információ megszerzése, hanem annak szelektálása, a lényeg kiszűrése a legnehezebb feladat.

A cél változatlanul az volt, hogy egy könnyen forgatható, kifejezetten az orvostanhallgatóknak szóló tankönyv készüljön. A könyv méretét is úgy tervezték, hogy azt kézbe fogva a medikust ne a reménytelenség érzése töltse el.

A könyv középpontjában változatlanul az általános sebészet áll, a műtéti megoldásoknál az indikációkat és azok elvi lényegét hangsúlyozza, éppen csak érintve a műtéttechnikai részleteket. Néhány, főleg a belgyógyászati kezelést mélységében érintő részt kihagytak a szerkesztők, a szöveg rövidítése mellett viszont számos új, a megértést elősegítő ábrát, műtéti fotót helyeztek el a fejezetekben.

Az új kiadás szerkesztésében részt vett mind a négy orvostudományi egyetem sebész tanszékvezetője, továbbá figyelembe vették az orvostanhallgatók visszajelzéseit is.

 
Méret202 x 253 mm
Oldalszám526
Kötéskeménytábla
Kiadás éve2025.07.11.
Kiadás2., átdolgozott
Besorolási kódA FIX
ISBN szám: 9789632269627
Listaár:  16 950 Ft 
Online ár:
15 255 Ft
 

Hasonló könyvek

A cukorbeteg láb kezelése Daróczy Judit978 963 226 880 4
Listaár: 8 400 Ft
7 560 Ft
NEW
Principles and Practice of Oncoplastic Breast Surgery Editors: Z. Mátrai - G. Gulyás - T. Kovács - M. Kásler978 963 226 725 8
Listaár: 23 800 Ft
21 420 Ft
Szervátültetés Perner Ferenc, Petrányi Győző (szerkesztők)978 963 226 416 5
Listaár: 9 860 Ft
8 874 Ft
Listaár: 5 400 Ft
4 860 Ft
 
Webshop készítés