Bizonyítékokon alapuló rehabilitációs medicina

A rehabilitáció alapkérdéseitől a legújabb ellátási programokig a leglényegesebb témaköröket 50 fejezetben tárgyaló munka alapos és nélkülözhetetlen kézikönyve lesz a következő években a szakorvosoknak és a hallgatóknak egyaránt.

Az elmúlt évtizedekben, egyre gyakrabban felvetődő problémaként jelent meg a hazai szakmai berkekben a rehabilitáció szakterületén a tudományos igényű kutatások és tapasztalati eredmények szisztematikus bemutatása és ebből adódóan a magas szintű bizonyítékok hiánya.
Ebből a megfontolásból készült a jelen kézikönyv, amelynek minden fejezetében arra törekednek a szerzők – a szerkesztő Vekerdy-Nagy Zsuzsanna vezetésével –, hogy a közölt megállapítások bizonyítékhátterének erejét, vagyis a javasolt vizsgáló és terápiás eljárásokkal kapcsolatban azok megalapozottságát hangsúlyozzák. Jelezve egyúttal azt is, ha a hazai gyakorlatban alkalmazott bármelyik beavatkozásra nincsenek jelenleg a szakirodalomban egyértelmű tudományos bizonyítékok, vagy azok gyenge bizonyító erejűek csupán, ezért a gyógyításban a tapasztalati bizonyítékokra kell támaszkodni.
Az orvoslás minden területén – legyen az prevenciós, kurációs, palliációs vagy rehabilitációs jellegű ténykedés – nagyon fontos szem előtt tartani a bizonyítottan hatásos/eredményes, illetve költséghatékony eljárások preferálását. Joga van a páciensnek tudni, hogy melyik eljárás(ok)tól várhatja a legjobb eredményt, és joga van arról dönteni, hogy elfogadja-e a javaslatot.
Tehát a bizonyítékokon alapuló orvoslás három fő pillérét igyekszik a kötet bemutatni, vagyis az elérhető legmagasabb tudományos bizonyíték figyelembe vételét, a kezelő orvos (rehabilitációban a team többi tagja is ide értendő) tapasztalatait az adott területen és a beteg, illetve hozzátartozója elvárásait, preferenciáit.

 
Méret165 x 235 mm
Oldalszám644
Kötéskeménytábla
Kiadás éve2016.
Kiadáselső
Besorolási kódB FIX
ISBN szám: 978 963 226 604 6
Listaár:  6 400 Ft 
Online ár:
5 760 Ft
 

Hasonló könyvek

A rehabilitációs és fizikális medicina módszertana Vekerdy-Nagy Zs. - Cserháti P. - Polgár A. - Zsebe A. (szerkesztők)978 963 226 856 9
Listaár: 17 200 Ft
15 480 Ft
Masszázs a wellnessekben Williams, A.Előkészületben
előkészületben
Az ízületek élettana 1-3. (7. kiadás) Kapandji, A. I.978 963 226 897 2
Listaár: 19 200 Ft
17 280 Ft
Új
A neurorehabilitáció alapjai 2. kiadás Fazekas Gábor - Klauber András - Komoly Sámuel978 963 226 928 3
Listaár: 6 700 Ft
6 030 Ft
 
Webshop készítés