Túl a viszonyon Egy program, amely segít megbirkózni a helyzettel, gyógyulni és továbblépni – együtt vagy külön
Függetlenül attól, hogy milyen szavakat használunk azok meghatározására – viszony, hűtlenség, árulás, külső kapcsolat, egyszeri kaland vagy valami más – attól függően, hogy mennyi ideig tartott vagy milyen intenzív volt. Vagy lehet, hogy egyik szó sem tűnik teljesen találónak, de felismered, hogy a partnered valamilyen módon „átlépte a határt”, ami szörnyű érzés, és zavarba ejt, vagy kétségeket ébreszt benned a partnereddel és a kapcsolatotokkal szemben.
Ez a könyv neked szól, ha elkötelezett kapcsolatban élsz, függetlenül attól, hogy házas vagy-e vagy sem. A jogi státuszod nem határozza meg az egymás iránti elkötelezettségeteket, az egymással szembeni elvárásaitokat, vagy azokat a határokat, amelyeket párként más emberekkel szemben vártok el. Hasonlóképpen, a határok fontosságát alátámasztó elvek nemtől és szexuális irányultságtól függetlenül érvényesülnek, bár minden párnak megvan a maga definíciója ezekre a határokra. Vannak párok, akik olyan határokat állapítanak meg, amelyek túlmutatnak kettőjükön; vagyis megegyezhetnek egy nem monogám kapcsolatban, amelybe mások is romantikus vagy szexuális módon bevonódnak. Még így is általában vannak elvárások azzal kapcsolatban, hogy ezeknek a különböző kapcsolatoknak hogyan kell kinéznie.
Akár most derült ki a viszony, akár már egy ideje küzdesz vele, ez a könyv hasznodra válhat. Még ha csak most szereztél tudomást a viszonyról, hogy az már régen véget ért, vagy csak nemrég, esetleg még mindig tart. Sok esetben a fájdalom és a zavarodottság ugyanolyan intenzív, és a követendő folyamat alapvetően ugyanaz ezekben a különböző helyzetekben.
A könyv segít a felépülésben, függetlenül attól, hogy te vagy a megcsalt fél (aki nem volt hűtlen) vagy a hűtlen fél (aki megcsalta a párját). Amikor itt és a könyv további részében „Rád” utalunk, legtöbbször a megcsalt felet értjük alatta. Munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a megsértett partnereket általában jobban megrázza a viszony, mint a viszonyban lévő partnereket, ezért nagyobb eséllyel kérnek segítséget. De időnként a viszonyban lévő személyhez is szólunk (és egyértelműen jelöljük, amikor ezt tesszük), valamint mindkettőtökhöz mint párhoz. A legjobb esélyetek arra, hogy épek és egészségesek maradjatok, akkor van, ha mindketten teljes mértékben megértitek, mi történt.
Hasznos lehet számotokra, ha a könyvben szereplő feladatokat elvégzitek, akár egyedül, akár a partneretekkel együtt csináljátok. Ha a partneretek is elolvassa, akkor is, ha külön-külön veszitek át,akkor is, profitálni fogtok belőle. Őszintének kell lenni magatokkal szemben abban a tekintetben, hogy készek vagytok-e véget vetni minden kapcsolatnak a harmadik féllel. Ki kell találnotok, hogyan fejezzétek ki törődéseteket partneretek iránt a viszony befejezése után, valamint a bűnbánatotokat. Fontos, hogy megértsétek, miért keveredtetek viszonyba. Ha a partnered foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, a bizalom és az intimitás újra növekedhet kettőtök között.

