Az átverés bűvészete
Az átverés (csalás, szemfényvesztés, megtévesztés, szélhámosság, becsapás, átejtés, felültetés, kóklerség stb.) természetesen nem művészet. Nyilván nem akarunk sznobnak tűnni, de azért a művészetet mégis illik valamelyest komolyan venni, hiszen egyike azon kevés dolognak, ami értelmet ad életünknek.
Mondhatnánk, hogy a művészet alapjáraton vagy szép és jó, vagy ha nem, akkor nem is művészet – de ez túlzott leegyszerűsítés. Egy megrázó és katartikus művészi élmény nem mindig „szép” – látszólag.
Csak éppen élni segít.
Persze, ha egy szélhámos becsapja embertársát, azzal élni segít önmagának – elvégre ő is a piacról él. De akit becsapott, az legfeljebb egy tanulsággal lett gazdagabb, és még jó, ha ennyivel megúszta.
Mondhatnánk, hogy az átverés és a művészet két külön dolog, talán nem is kéne őket egy lapon említeni. De mire a könyv végére érünk – remélhetőleg –, ki fog derülni, hogy ez a kettő valójában egyazon dolognak a két ellentétes véglete. És bár a végletek közötti ellentét akár áthidalhatatlannak is nevezhető, mégiscsak akad egy közös nevezőjük (vagy közös többszörösük? Hmmm...), ez pedig a bűvészet. Egyfelől nyilvánvaló, hogy a bűvészetet is lehet művészi szinten gyakorolni, másfelől viszont a csalók, szélhámosok, kóklerek nemcsak speciális kézi technikákat lesnek el a bűvészektől, hanem főleg és elsősorban pszichológiát. Tehát a könyv címe nem egy szimpla kifacsart szójáték a nyájas olvasó szórakoztatására, hanem – a szerző reményei szerint – a mű tartalmának lényegi megragadása.
