Reumatológia könyvbemutató

Reumatológia könyvbemutató

Volt okuk az örömre azon szerzőinknek és vendéginknek, akik elfogadták meghívásunkat a napokban megjelent Reumatológia című könyvünk bemutatójára. 2019. május 7-én a Gellért Szállóban került erre sor.

2019. május 09.

Az eseményen köszöntőt mondott Farkasvölgyi Frigyesné, a Medicina Könyvkiadó igazgatója. Ezután Buzás Edit professzor asszony méltatta a könyvet, aki mondanivalójának hangsúlyát a most elkészült kötet sokszínűségére és tudományos frissességére helyezte.

Őt követte Nagy György professzor, aki egyik alkotószerkesztője volt a könyvnek. Beszédében többek között kiemelte a reumatológia határterületeinek, társszakmáinak és a gyógyszeres kezelésen kívüli alternatív terápiáknak fontosságát. Köszönetet mondott a szerzőknek és a Kiadó munkatársainak. Szekanecz Zoltán professzor volt a könyv másik alkotószerkesztője. Ő arról a kellemes, szinte baráti együttműködésről beszélt, amelyben a kötet készült, ezzel is kifejezve elismerését és köszönetét az alkotótársak felé.

Az alkotókat és vendégeinket egy kötetlen ebéd keretében hívtuk további beszélgetésre.

 
 
 

Akciós kínálatunkból

Klinikai mikrobiológiai esetismertetések
-86%
Szakácskönyv migrénesek számára
-74%

Utoljára megtekintett termékek

Eddig egyetlen könyvet sem tekintett meg. Az utoljára megtekintett könyveket itt találja majd!

 
Webshop készítés